Kutatásaink
2008. november 1.Kutatás éve: 2008
Gazdasági Havi Tájékoztató

MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) 2005 óta folytatja a „Diplomás pályakezdők a versenyszektorban” kutatási programot, amelynek keretében évente felmérést készít a diplomás pályakezdők jelenlegi és jövőbeli foglalkoztatásának jellemzőiről, a foglalkoztatottság trendjeiről, nehézségeiről beleértve a diplomás pályakezdők bérezését, kompetenciáit, illetve a felsőoktatási intézmények elfogadottságát és presztízsét.

Ezek a vállalati felvételek arra irányulnak, hogy tájékoztassák a felsőoktatás szereplőit, a döntéshozókat, az intézmények vezetőit, a továbbtanulás vagy szakosodás előtt álló fiatalokat és a munkáltatókat, s ezzel segítséget nyújtsanak az egyéni döntések meghozatalához. A rendszer – a piaci alapokra épülő mechanizmusokhoz hasonlóan – akkor működhet hatékonyan, ha a szereplők egyrészt hozzáférhetnek a szükséges információkhoz, másrészt nyitottak az információk befogadására és szolgáltatására, illetve felismerik az együttműködésben rejlő kölcsönös előnyöket.

A GVI kutatásaival ezt a célt kívánja szolgálni, s egyben szeretné elősegíteni a fent vázolt, a felsőoktatás és a vállalati oldal közötti egyensúlyt szabályozó mechanizmus elemeinek kiépítését.

A kutatás során, 2008. február 6. és április 22. között 3010, illetve 2008 júniusában további 257 személyzeti ügyekért felelős illetékest vagy – kisebb cégek esetében - általános vállalati vezetőt kérdeztünk meg személyesen strukturált kérdőív segítségével. A minta tehát 3267 esetet tartalmaz. Az így kapott mintát a gazdasági ág és a létszám megoszlásának együttes figyelembevételével súlyoztuk, ezáltal reprezentatívnak tekinthető ezen ismérvek tekintetében. A 2008 kutatás az Educatio Kht.-vel együttműködésben valósult meg.

Kapcsolódó dokumentum
  • Letöltés (tanulmány, pdf, 223.45 KB)
Kapcsolódó kutatási területGazdasági Havi Tájékoztató