Kutatásaink
2017. december 7.Kutatás
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis – 2018

2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. „Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis” kutatásának 2017. évi adatfelvételére, amelynek során a megyei kormányhivatalok és az MKIK GVI munkatársai 6832 cég vezetőjét kérdezték meg a munkaerő iránti jelenlegi és várható keresletükről. Az eredmények reprezentatívnak tekinthetőek a vállalatok földrajzi elhelyezkedése és gazdasági águk együttes eloszlása és ezen belül létszámuk szerint. Az alábbiakban e kutatás eredményeit ismertetjük úgy, hogy azokat összevetjük más adatforrások, becslések idevágó adataival.

Bővebben >>>

2017. december 4.Kutatás
Iskolázottság és előítéletesség

Az iskolázottság számos egyéni és társadalmi előnnyel jár, melyek közül a kutatásokban a munkaerőpiaci előnyök (magasabb foglalkoztatottság és magasabb bérek) a leghangsúlyosabbak. A képzettség szintje ugyanakkor a munkaerőpiaci és bérelőnyök mellett összefüggést mutat a várható élettartammal, az egyéni egészségi állapottal, az elégedettséggel, a társas kapcsolatok minőségével, a társadalmi és intézményi bizalommal, a politikai részvétellel (OECD, 2016), társadalmi szinten pedig hozzájárul a gazdasági fejlődéshez, a hatékonyabb újraelosztáshoz és a társadalmi struktúrák stabilitásához (Vila, 2000). Ez a rövid elemzés az iskolázottság és az egyéni előítéletesség kapcsolatát vizsgálja.

Bővebben >>>

2017. november 22.Kutatás
Kedvező üzleti helyzet, javuló várakozások - Az MKIK GVI 2017. októberi vállalati konjunktúra-felvételének eredményei

A GVI legfrissebb vállalati konjunktúra vizsgálata 3.064 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul Az eredmények szerint a konjunktúramutató értéke 2017 áprilisában 49,0 ponton áll. Ennél az értéknél az adatfelvétel kezdete, 1998 óta csak egy alkalommal, tavaly áprilisban (49,3 pont) volt magasabb a konjunktúramutató értéke.

Tehát a vállalkozások továbbra is nagyon kedvezőnek ítélik meg az üzleti klímát, ráadásul a 2016 októbere óta tartó enyhe romló tendencia is megtört. Ez annak köszönhető, hogy a várható üzleti helyzetre vonatkozó vélemények jelentősen optimistábbá váltak.

A bizonytalansági mutató értéke két ponttal csökkent az áprilisi értékhez képest, jelenleg 42 ponton áll. Ez arra utal, hogy a magyar vállalkozások helyzetértékelése egyöntetűbbé vált a legutóbbi adatfelvételhez képest.

Bővebben >>>

2017. november 17.Kutatás
A GVI 2017. októberi negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei

Az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúra felmérésében 400 cégvezető véleményét kérdezzük a cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól. A 2017. októberi adatfelvétel szerint Magyarországon az üzleti bizalom szintje kis mértékben meghaladja az előző negyedévi értéket: a GVI Konjunktúramutató a júliusi 32 pontról 33 pontra emelkedett. A Konjunktúramutató 2016 januárja óta 30 pont körüli értéken áll (eltekintve a 2017. áprilisi zuhanástól). (Az előző év ugyanezen időszakában a Konjunktúramutató értéke 30 pont volt.)

Bővebben >>>

2017. november 13.Kutatás
Az automatizáció lehetséges munkaerő-piaci hatásai Magyarországon, 2012-2016

A GVI egy korábbi publikációjában foglalkoztunk az automatizálás várható hatásaival általában és – magyar foglalkoztatási adatok alapján – a magyar munkaerőpiacra A nemzetközi irodalom arra hívja fel a figyelmet, hogy az automatizáció elterjedése jelentős változásokat hozhat a munkaerőpiacon. Az új technológiák terjedése egyes szakmák teljes automatizációját, más szakmákban pedig a szakma feladatainak átalakulását eredményezhetik. A folyamat az automatizálható szakmákban a képzetlen munkaerő iránti kereslet csökkenését, más területeken pedig a magasan képzett munkaerő iránti kereslet jelentős növekedését okozhatja.

Az alábbi elemzésében a magyarországi munkaerőpiac 2012 és 2016 közötti változásait vizsgáljuk az automatizáció által potenciálisan érintett szakmákra vonatkozóan A NAV település szintű foglalkoztatási adatai alapján.

Bővebben >>>

2017. október 26.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

Tartalom:

  • Iskolázottság és szubjektív jóllét
  • A 2017-es Globális Humántőke Tanulmány összegzése
  • Nemzetközi tendenciák
Bővebben >>>

2017. október 9.Kutatás
A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók

Elemzésünkben azt vizsgáljuk, hogy a hazai kis- és középvállalkozások milyen mértékben szembesültek 2017-ben a munkaerőhiánnyal, valamint milyen lépéseket terveznek és tesznek ezt a problémát orvosolandó.

Az elemzéshez az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves vállalati konjunktúra-vizsgálatának 2017. júliusi hullámát használtuk fel, amelynek során 400 vállalkozás vezetője válaszolt a kutatás kérdőívére. A megkérdezett vállalkozások reprezentálják a Magyarországon működő vállalkozások gazdasági teljesítményét, létszámát és ágazati megoszlását.

Bővebben >>>

2017. szeptember 30.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

Tartalom

  • Iskolázottság és várható élettartam
  • Az amerikai protekcionizmus lehetséges hatásai az európai gazdaságra
  • Nemzetközi tendenciák
Bővebben >>>

2017. szeptember 6.Kutatás
Mérlegen Magyarország - 2017. szeptember

A gazdasági és társadalmi mutatók sokat elárulnak egy-egy ország helyzetéről, fejlődési irányairól, miközben nemzetközi összehasonlításra is módot adnak. Az MKIK GVI által összeállított 49 társadalmi és gazdasági indikátor képet ad Magyarország fontosabb gazdasági folyamatainak alakulásáról, jelenlegi állapotáról. Ezek segítségével elhelyezhetjük Magyarországot a régiós versenyben, és összevetjük korábbi teljesítményével is. A mutatók között egyaránt találhatóak éves, negyedéves és havi gyakoriságú adatok.

Az adatokat 2016 szeptemberében közöltük először, most frissített változatukat tesszük elérhetővé.

Az adatgyűjtés lezárásának időpontja 2017. szeptember 1.

Bővebben >>>

2017. augusztus 31.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

Tartalom:

  • A GVI 2017. júliusi negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei
  • Donald Trump tervezett pénzügyi reformja
  • Nemzetközi tendenciák
Bővebben >>>