Kutatásaink
2016. június 1.Kutatás
Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban – 2015

2015 nyarán immár ötödször került sor az EY és az MKIK GVI közös vállalati kutatására, amely a visszaélések és korrupt viselkedés elleni fellépés vállalati eszközeit, a korrupció elterjedtségét, a magyar vállalatvezetők ezzel kapcsolatos véleményét és várható viselkedését vizsgálja.

A kutatási sorozat első felvételére 2010 őszén került sor, a másodikra 2011 őszén, a harmadikra 2012 telén, a negyedikre 2014 nyarán, az ötödik – melynek adatait az alábbiakban elemezzük – 2015. augusztus-október hónapokban került lebonyolításra.

A vizsgálat során 305, legalább 50 főt foglalkoztató cég vezetőjét keresték fel személyesen kérdezőbiztosaink. A kérdésekre a vállalatok felsővezetői, tulajdonosai válaszoltak (az adatfelvétel és a minta fontosabb jellemzőit, a válaszadók beosztását tartalmazó táblázatot, valamint a vizsgálat kérdőívét lásd a Mellékletben). A minta reprezentatívnak tekinthető az egyes gazdasági ágakban alkalmazásban állók gazdasági ágak szerinti arányai szerint.

Az alábbi elemzésben az idei adatfelvétel eredményeit foglaljuk össze úgy, hogy ezeket – ahol mód adódott rá – összehasonlítjuk a korábbi években kapott eredményekkel.

Bővebben >>>

2015. augusztus 3.Kutatás
Korrupciós kockázatok a magyar üzleti szektorban 2014-ben

2014 nyarán immár negyedszer került sor az EY és az MKIK GVI közös vállalati kutatására, amely a visszaélések és korrupt viselkedés elleni fellépés vállalati eszközeit, a korrupció elterjedtségét, a magyar vállalatvezetők ezzel kapcsolatos véleményét és várható viselkedését vizsgálja.

A kutatási sorozat első felvételére 2010 őszén került sor, a másodikra 2011 őszén, a harmadikra 2012 telén, az idei, negyedik adatfelvétel – amelynek adatait elemezzük az alábbiakban – pedig 2014. június-július hónapokban került lebonyolításra.

A vizsgálat során 311 – legalább 50 főt foglalkoztató – cég vezetőjét keresték fel személyesen kérdezőbiztosaink. A kérdésekre a vállalatok felsővezetői, tulajdonosai válaszoltak (az adatfelvétel és a minta fontosabb jellemzőit, a válaszadók beosztását tartalmazó táblázatot, valamint a vizsgálat kérdőívét lásd a Mellékletben). A minta reprezentatívnak tekinthető az egyes gazdasági ágakban alkalmazásban állók gazdasági ágak szerinti arányai szerint.

Bővebben >>>

2014. március 3.Kutatás
Korrupciós kockázatok a magyar üzleti szektorban 2012-ben

2012 decemberben immár harmadszor került sor az Ernst & Young és az MKIK GVI közös vállalati kutatására, amely a visszaélések és korrupt viselkedés elleni fellépés vállalati eszközeit, a korrupció elterjedtségét és a magyar vállalatvezetők ezzel kapcsolatos véleményét és viselkedését vizsgálja.

A vizsgálat során 340 (legalább 50 főt foglalkoztató) cég vezetőjét keresték fel személyesen kérdezőbiztosaink. A kérdésekre a vállalatok felsővezetői, tulajdonosai válaszoltak (az adatfelvétel és a minta fontosabb jellemzőit, a válaszadók beosztását tartalmazó táblázatot, valamint a vizsgálat kérdőívét lásd a Mellékletben). A minta reprezentatívnak tekinthető az egyes gazdasági ágakban alkalmazásban állók gazdasági ágak szerinti arányai szerint.

Bővebben >>>

2013. február 1.Kutatás
Vállalatvezetők a korrupcióról

Az elemzésben arra keressük a választ, hogy a korrupció észlelése miként befolyásolja az intézményi környezettel való elégedettséget, és hogy melyik korrupcióval kapcsolatos tapasztalatnak van leginkább hatása az elégedettségre. Először bemutatjuk a cégvezetők korrupcióval kapcsolatos percepcióinak változását, illetve az intézményi környezettel való elégedettségük alakulását a 2005-től 2010-ig terjedő időszakban, majd arra keressük a választ, hogy milyen változók vannak hatással az elégedettség alakulására.

Az adatbázis a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) és a Volksbank Zrt. közös kutatásából származik, mely negyedévente azonos szerkezetű, körülbelül 300 elemű kis- és közepes vállalkozásokból álló mintán dolgozik.

Elemzésünkben megmutatjuk, hogy a korrupció észlelése szignifikánsan befolyásolja az intézményi környezettel való elégedettséget – minél magasabbnak érzékeli egy vállalatvezető a korrupciót azon a területen, amelyen cége működik, annál inkább elégedetlen az intézményi környezettel.

Bővebben >>>

2011. november 22.Kutatás
Korrupciós kockázatok a magyar üzleti szektorban 2011-ben

Az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft. és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. együttműködésében lezajlott kutatás a magyar vállalatok integritását és korrupciós kockázatait méri fel. Az első adatfelvételre 2010. őszén került sor, a második pedig 2011. őszén került lebonyolításra. A második vizsgálat során újfent 300, legalább 50 főt foglalkoztató cég vezetőjét kérdeztük meg személyes módszerekkel.

Az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft. sajtótájékoztató keretében is ismertette az eredményeket.

Bővebben >>>

2011. február 17.Kutatás
Korrupciós kockázatok a magyar üzleti szektorban 2010-ben

Az Ernst & Young kft. és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet 2010-ben közös kutatás keretében vizsgálta a korrupciós kockázatokat a magyar vállalati szektorban. A kutatás során, kérdőívünkkel 300 vállalati vezetőt kerestünk személyesen. A válaszaik alapján elkészült tanulmány többek között foglalkozik azzal, hogy mit tesznek a cégek a korrupciós kockázatok csökkentéséért, hogyan reagálnának a cégvezetők feltételezett korrupciós helyzetekre és hogyan látják a cég részpiacán mennyire elterjedtek és bevettek a korrupciós ügyletek.

A kutatás eredményeiről az Ernst & Young Kft. a következő sajtóközleményt adta ki:

http://www.ey.com/HU/hu/Newsroom/News-releases/Korrupcios_Kockazatok_2011

Bővebben >>>