Szűrő
  • Kutatási területek
  • Kutatás éve
  • Kapcsolódó dokumentumok
Google kereső
Kutatásaink
2008. július 1.Kutatás
Szakképzettek kereslete és kínálata a munkaerőpiacon - 2007

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet 2006. június – szeptember között 2200 vállalkozásra és az akkor ott gyakorlati képzésen részt vevő szakiskolai tanulókra kiterjedő kérdőíves vizsgálatot végzett. A területi kamarák segítségével végzett kérdőíves adatfelvétel során az ország 17 megyéjéből sikerült információkat szereznünk a vállalkozások üzleti helyzetéről, a tanulószerződéses rendszerrel kapcsolatos véleményekről, valamint a tanulókkal való elégedettségről. A kérdőív második felében egy, az adott képzőhelyen éppen gyakorlatát töltő tanulót kérdeztünk meg.

2007-es adatfelvételünk során a kérdőívet két részre bontottuk; a tanulószerződéses rendszerben részt vevő vállalkozások közül 2007. július-október között 2088 céget kerestünk meg a tavalyihoz hasonló kérdőívvel. A képzőhelyen oktatott fiatalokat azonban ezúttal nem kértük meg válaszadásra, hanem a tavaly megkérdezett fiatalokat kerestük fel ismét egy követéses vizsgálat keretében.

A vállalatokra vonatkozó kérdőíves adatfelvétel során a területi kamarák segítségével térképeztük fel a vállalkozások üzleti helyzetét, s a cégek pályakezdőkkel, valamint tanulókkal kapcsolatos véleményét és elégedettségét. A mintavétel alapját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tanulószerződéses rendszerben résztvevő gyakorlati képzőhelyeket tartalmazó adatbázisa képezte.

Bővebben >>>

2008. június 8.Kutatás
KKV Körkép (2008. április)

A tizennegyedik felvételre 2008. április utolsó hetében került sor. Ebben a felmérésben a cégek reakcióit vizsgáltuk a minimálbér összegének év eleji emelkedésére, valamint az energiaár-emelkedés vállalkozásokra gyakorolt hatását tártuk fel.

Bővebben >>>

2008. június 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

2008 áprilisban huszonegyedik alkalommal került sor a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) vállalati konjunktúra vizsgálatára, amely több mint 12 000 cég megkeresésével készül félévente a területi kamarák közreműködésével. Ez a legkiterjedtebb, legtöbb céget felmérő vállalati konjunktúra vizsgálat Magyarországon, ami része az Eurochambres mintegy 14 millió vállalkozásra kiterjedő európai konjunktúra vizsgálatának is. A megkeresett vállalkozások közül ez év áprilisban 1145 cég töltötte ki kérdőívünket – vizsgálatunk ennyi vállalati vezető válaszain alapul. A GVI konjunktúra felvétel eredményei szerint 2007 végén, 2008 elején a magyar gazdaságban a növekedés lassulása elérte a mélypontot és megindult egy felzárkózási folyamat, amelyet a vállalkozások kilátásainak javulása és a GDP növekedési ütemének kismértékű növekedése fémjelez. Ezt a fordulatot azonban minden eddiginél jelentősebb bizonytalanság kíséri, amely megmutatkozik a vállalkozások üzleti helyzetre vonatkozó értékelésében és üzleti várakozásaiban is. A 2008. áprilisi felvétel tanulsága szerint az elmúlt fél évben javult a magyar cégek üzleti helyzete, amit a várakozások is követnek: a cégek mind az üzleti helyzet, a jövedelmezőség, és a foglalkoztatottság tekintetében javulásra számítanak a következő fél évben. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy mindez a korábbiakhoz képest kevésbé kedvező külpiaci konjunktúra mellett valósult meg.

Bővebben >>>

2008. május 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

Az OECD és a (FAO) jelentésének előzetese szerint a világgazdaságban a következő tíz évben a nem csökkennek az élelmiszerárak. Ennek okai: a klímaváltozás, a bioüzemanyagok terjedése, valamint a fejlődő országok által támasztott növekvő kereslet. A mezőgazdasági- és az élelmiszerárak emelkedése a hazai piacon szintén tapasztalható és az MNB a tendencia folytatódását jósolja. Az előzetes gyorsbecslés szerint a hazai GDP növekedését tekintve az eddigi negatív tendencia megfordulni látszik.

Bővebben >>>

2008. április 23.Kutatás
Szakiskola - 2008

A kutatási program a szakképzési beiskolázási keretszámok meghatározásához kíván segítséget nyújtani a regionális fejlesztési és képzési bizottságoknak (RFKB-k) a rendelkezésre álló elemzési és becslési lehetőségek mellett. Akutatás során az MKIK GVI az MKIK által 2008-banszervezésre került, a munkaerő-kereslet vállalati szegmensét felmérő nagymintás empirikus adatfelvétel eredményeit használta fel. Ezen adatok alapján becslést készítettünk a szakképzettek iránti várható keresletről és összehasonlítottuk azt a szakiskolák 2012-ben várható kibocsátásával.

Bővebben >>>

2008. április 1.Kutatás
Konjunktúra-felmérés - 2008/1 (2008. április)

A GVI vállalati konjunktúra felvételének eredményei szerint 2007 végén, 2008 elején a magyar gazdaságban elérte a mélypontot a növekedés lassulása és megindult egy felzárkózási folyamat, amelyet a vállalkozások kilátásainak javulása és a GDP növekedési ütem kismértékű növekedése fémjelez. Ezt a fordulatot azonban minden eddiginél jelentősebb bizonytalanság kíséri, amely megmutatkozik a vállalkozások üzleti helyzetre vonatkozó értékelésében és üzleti várakozásaiban is. A GVI konjunktúra mutató százalékos értéke a 2007 októberi felvételnél 4,2%-ról, idén áprilisra 12%-a nőtt, ami egyértelmű javulást mutat. Ezzel egy 2002 áprilisa óta tartó romló tendencia látszik megszakadni, de a jövő kérdése, hogy ez csak időleges korrekció, vagy középtávon is javuló kilátások fogják jellemezni a magyar vállalati szektort. Figyelmeztető jel, hogy a GVI Vállalati Bizonytalansági Mutató értéke ismét nőtt (0,49-es értéket ért el), ami a legmagasabb érték a kutatás kezdete, 1998 óta.

Bővebben >>>

2008. április 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

A nemzetközi gazdasági helyzetben nem történt jelentős változás, az USA-ban kialakult jelzáloghitelpiaci válság következtében továbbra is bizonytalanság jellemzi a pénzügyi piacokat. Legfőbb kereskedelmi partnerünk, Németország gazdasága azonban lendülettel indult neki a 2008-as évnek, a negatív külgazdasági hatások még kevéssé érezhet_k. Idehaza az MNB 6% inflációt prognosztizál erre az évre, 2009-re pedig 3%-ra becslik ennek értékét.

Bővebben >>>

2008. március 19.Kutatás
KKV Körkép (2008. január)

A tizenharmadik, 2008. január 24-31. között lefolytatott felmérésben az üzleti helyzet alakulása mellett a vállalkozások reagálását a stabilizációs célú kormányzati intézkedésekre, valamint a körbetartozás elterjedtségét elemeztük.

Bővebben >>>

2008. március 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

A nemzetközi elemzők továbbra is az USA pénzügyi piacán kialakult helyzetre figyelnek és latolgatják annak a világ gazdaságára tett várható hatásait. Idehaza a KSH közzétette a bruttó hazai össztermék 2007-re vonatkozó adatait. Eszerint a GDP növekedés 1,3% volt a tavalyi év során. A növekedés elsősorban az iparnak köszönhető, melynek hozzáadott érték növekedése 6,2% volt.

Bővebben >>>

2008. február 12.Kutatás
Megtakarítási tudatosság - 2008

A Volksbank Zrt. megrendelésére készült kutatás során a 2007. október 24. és november 9. között empirikus adatfelvételt végeztünk egy 1000 fős, az aktív korú felnőtt lakosságot kor, nem és településtípus szerint reprezentáló mintán a lakosság nyugdíjrendszerrel kapcsolatos tájékozottságáról, jövedelmi helyzetéről és megtakarítási magatartásáról. Összefüggéseket kerestünk a nyugdíjjal kapcsolatos informáltság, a rejtett gazdaságban való részvétel és az időskorra való megtakarítási hajlandóság és stratégia választás között.

Bővebben >>>