Kutatásaink
2014. december 31.Kutatás éve: 2014
Gazdasági Havi Tájékoztató

Az alábbi rövid elemzésben a tanulószerződéssel gyakorlati képzésben részt vevő tanulókat alkalmazó vállalatok jellemzőit foglaljuk össze ágazat, vállalatnagyság, tulajdonszerkezet és régió szerint. Továbbá bemutatjuk a cégek 2015-re vonatkozó létszámfelvételi szándékait is, amelyből következtetni lehet a tanulószerződéses tanulók iránti kereslet alakulására. A vizsgálat az MKIK GVI Rövid távú munkaerő-piaci prognózis című kutatásának 2010-2014. évi adatfelvételein alapul, mely minden évben körülbelül 7000 vállalat adatait tartalmazza.

Az eredmények alapján elmondható, hogy a tanulószerződéssel gyakorlati képzésben résztvevő tanulókat foglalkoztató vállalatok a legnagyobb arányban az ipari vállalatok közül kerülnek ki. Emellett relatíve sok tanulószerződéses tanulót alkalmaznak azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek külföldi tőkével, illetve amelyek a közép-magyarországi régióban helyezkednek el. A létszámfelvételi szándékokra vonatkozó eredmények azt mutatják, hogy a tanulószerződéses tanulókat alkalmazó vállalatok legnagyobb része 2015-ben nem tervez változtatni a létszámán, tehát várhatóan a tanulószerződésesek iránti kereslet sem fog változni. A létszám változtatását tervező vállalatok között azon vállalatok aránya, amelyek létszámnövelést terveznek, minden évben meghaladja azokét, amelyek a létszám csökkentését fontolgatják.

Kapcsolódó dokumentumok
  • Letöltés (egyéb dokumentum, pdf, 853.48 KB)
  • Az angol nyelvű változat letöltése (egyéb dokumentum, pdf, 723.46 KB)
Kapcsolódó kutatási területGazdasági Havi Tájékoztató