Kutatásaink
2009. szeptember 21.Kutatás éve: 2009
A gazdasági válság földrajza (2008. október - 2009. július)

Megállt az állástalanok számának növekvő tendenciája?

A GVI-ben a nyár elején indult az a kutatási program, amely a gazdasági válság területi szempontú elemzését tűzte ki célul. Ennek keretében részletesen elemezzük a munkanélküliség és az elbocsátások területi különbségeinek időbeli változását.
Az országos tendenciák szerint a nyilvántartott álláskeresők számában, illetve az álláskeresők aktív népességhez viszonyított arányában május óta minimális mértékű elmozdulások történtek: először – az évek óta megfigyelhető, szabályszerű nyár eleji javulásnak megfelelően – csökkentek, majd a tanév végén a pályakezdők belépése révén újra enyhén emelkedtek az értékek.
Ezt a helyzetet úgy értékelhetjük, hogy a nyár folyamán már folytatódtak tovább a válság korábbi szakaszára jellemző negatív a munkaerő-piaci folyamatok.
A stabilitás a munkanélküliség területi képében is megmutatkozik. Legutóbb közzétett elemzésünknek megfelelően az Északnyugat-Dunántúl gazdaságilag fejlettebb térségeiben – az álláskeresők számának drasztikus emelkedése ellenére – még midig alacsonyabb az álláskeresők aránya az aktív korú népességhez képest, mint az ország eleve hátrányosabb helyzetű felében. Továbbá a főváros és környéke még mindig egyfajta szigetet képez, hiszen a fent említett relatív mutató itt még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik az egész országon belül. Igaz maradt ez annak ellenére is, hogy az utóbbi hónapokban a munkanélküliség egy év alatti változását tekintve már a Központi Régió kistérségei is kikerültek a legkedvezőbb helyzetű (legkevésbé érintett) térségek közül. A gazdasági válság, így az elbocsátások korábbi koncentrált megjelenése mára térben is szétterjedt, így szinte minden kistérség munkaerő-piacán érzékelhetők a negatív irányú folyamatok. Csupán az ország legelmaradottabb külső és belső perifériáin nincs változás: nem romlanak tovább az amúgy igen magas értékek…

Lőcsei Hajnalka, geográfus (ELTE, GVI)

Kapcsolódó dokumentumok
  • Az álláskeresők arányának változása az előző év azonos időszakához képest (animáció, wmv, 911.76 KB)
  • Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességen belül (animáció, wmv, 560.19 KB)
  • Az álláskeresők számának indexe (animáció, wmv, 982.1 KB)
  • Az álláskeresők arányának változása az előző év azonos időszakához képest (2009 július) (ábra, jpg, 149.67 KB)
Kapcsolódó kutatási területTerületi elemzések