Kutatásaink
2009. január 1.Kutatás éve: 2009
Gazdasági Havi Tájékoztató

A KKV Körkép a Figyelő, a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) és a Volksbank közös kutatása, amely azt tűzte ki célul, hogy negyedéves rendszerességgel, vállalati empirikus adatfelvételre alapozva vizsgálja és elemezze a magyarországi kis- és közepes vállalati szektor üzleti helyzetét, kilátásait és az ezeket befolyásoló tényezőket. A mintát úgy alakítottuk ki, hogy a KKV Körképben felmért – legalább 20 főt foglalkoztató – cégek gazdasági súlyuk és foglalkoztatottságban játszott szerepük szerint megfelelően reprezentálják a magyar KKV szektort alkotó vállalatokat, így a felvétel alapján kapott eredmények általánosíthatók a 20-249 főt foglalkoztató cégek egészére. A tizenhatodik felvételre 2008. októberében került sor, ekkor 300 cég vezetője válaszolt telefonon a kérdezőbiztosok által feltett kérdésekre. Az alábbiakban a vállalkozások konjunkturális helyzetére vonatkozó főbb megállapításokat közöljük.

A kis-és közepes vállalkozások üzleti helyzete a 2008 második negyedévére jellemző növekedés után a harmadik negyedévben ismét romlott. Mind a négy vizsgált konjunktúramutató értéke csökkent, de különösen a termelési szint előző félévi változása drámai. Az előző negyedév vegyes képet mutató várakozásai után a harmadik negyedévben a kis- és közepes méretű vállalkozások minden tekintetben sokkal rosszabb helyzetre számítanak a következő fél évre vonatkozóan. Mindezek következtében a KKV Konjunktúraindex értéke a felmérés történetének legalacsonyabb értékét vette fel 2008 októberében. A várakozások tekintetében az előző negyedévhez képest nem változott jelentősen a vállalkozások véleményének heterogenitása: a Bizonytalansági Index értéke a 2008 januárja óta közel változatlan, közepes szinten maradt.

Kapcsolódó dokumentum
  • Letöltés (tanulmány, pdf, 192.14 KB)
Kapcsolódó kutatási területGazdasági Havi Tájékoztató