Kutatásaink
2014. augusztus 6.Kutatás éve: 2013
Melyek a legszegényebb és leggazdagabb járások Magyarországon?

A rendszerváltozást követő társadalmi és gazdasági folyamatok mára teljesen átformálták hazánkat. Magyarország sok szempontból két részre szakadt: egy fejlett, az EU fejlettebb területeihez minden téren egyre inkább kötődő és ahhoz gazdaságilag és társadalmilag is felzárkózó térségre, mely a fővárost és környékét valamint az ország északnyugati részét foglalja magába. Ezzel szemben az ország többi része egyre inkább elkülönül ettől a fejlett térségtől, és így az európai átlagtól is. A MKIK GVI ennek a helyzetnek a megismeréséhez készítette el 2013-ban Magyarország régióinak társadalmi és gazdasági profiljait, melyekből az egyes régiók pályája jól áttekinthető volt. Jelen elemzésünkben a legfrissebb adatok alapján a magyarországi járások 2007-2012 közötti fejlettségi különbségeit tekintjük át és megrajzoljuk az ország járási szintű fejlettségi térképét. Az elemzés az egyes folyamatok, jelenségek térbeli különbségeinek bemutatására összpontosít, és választ ad arra, hogy melyek országunk legfejlettebb, és leghátrányosabb helyzetű járásai.

Kapcsolódó dokumentumok
  • Fejlődő és leszakadó járások: Magyarország társadalmi-gazdasági profilja (tanulmány, pdf, 4.81 MB)
  • A tanulmányból készült sajtóanyag (összefoglaló, docx, 435.93 KB)
  • A járások sorrendje a Járási Fejlettségi Mutató szerint (adatbázis, xlsx, 81.75 KB)
  • A Járási Fejlettségi Mutató (adatbázis, xlsx, 209.68 KB)
  • A tanulmány háttéradatai (adatbázis, xlsx, 98.12 KB)
Kapcsolódó kutatási területTerületi elemzések