Hírfolyam
2010. szeptember 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

2010-ben harmadik alkalommal került sor az MKIK és az MKIK GVI szakiskolai kutatására, melynek keretében egy 4500 vállalkozásra és közintézményre kiterjedő kérdőíves adatfelvétel zajlott le 2010 tavaszán az MKIK GVI szervezésében. A kutatás célja, hogy feltérképezze az üzleti szektor és a közszféra egyes szegmenseinek a szakképző iskolát végzettek iránti keresletét egy éven belüli, illetve három éven túli időtávon – szakmánként és megyénként, illetve régiónként. Továbbá, hogy ezt összevesse a szakképző iskolák várható kibocsátási adataival – szintén szakmánként és megyénként, illetve régiónként. A kereslet és kínálat összevetésén keresztül pedig a 2011/2012-es szakképzési beiskolázási keretszámokra tesz javaslatot.

Az adatok azt mutatják, hogy összességében országosan, a jelenlegi trendek fennmaradása esetén túlkínálatra, tehát túl magas szakmunkás-kibocsátásra lehet számítani, ami azonban jelentős szakma szerinti eltéréseket rejt maga mögött és az országos túlkínálati adat mögött jelentős részben néhány magas túlkínálatú szakma áll. Ugyanakkor a munkaerő-kínálat és -kereslet 2013-2014-es országos szakmánkénti eltérésének becslése azt szemlélteti, hogy drasztikus mértékben eltérő munkaerő-piaci képet kapunk, ha figyelembe vesszük a frissen végzett szakmunkások saját szakmájukban való elhelyezkedési arányait is. Ez által kiderül, hogy sok esetben olyan szakmákban is túl kevés frissen végzett szakmunkás helyezkedik el, amelyekben jelentős a munkaerő-piaci hiány. Ezt a jelenséget úgy jellemezhetjük, hogy egyszerre áll fent szakmunkáshiány és túlkereslet ugyanabban a szakmában.

Bővebben >>>

2010. augusztus 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

MKIK GVI Válságföldrajz című kutatási programja a gazdasági válság területi szempontú elemzését tűzte ki célul. Ennek keretében a válság kezdetétől részletesen elemezzük a munkanélküliség, az elbocsátások és a munkaerőpiacról való kilépés területi különbségeinek időbeli változását.

A legfrissebb adatok szerint 2010 első félévében jelentős pozitív munkaerő-piaci fordulat következett be Magyarországon: a munkanélküliség a 2010. februári mélypont óta szinte folyamatosan csökken, és a nyilvántartott álláskeresők munkavállalási korú népességen belüli aránya is számottevően mérséklődik. A pozitív tendenciában szerepet kap a mezőgazdaság, az építőipar és a turizmus szezonálisan változó munkaerő-igénye is, de ez nem magyarázza meg a javulás teljes egészét, így elmondható, hogy valódi trendforduló következett be.

Az álláskeresők számának és arányának országos változása számottevő területi különbségeket takar. 2010 első negyedévében még a mezőgazdasági karakterű alföldi, illetve a turisztikai profilú balatoni kistérségekben javult leginkább a munkaerő-piaci helyzet, májusban és júniusban azonban már az exportorientált feldolgozóipari vállalkozásokat koncentráló nyugati és észak-dunántúli országrészben is csökkent a munkanélküliség. Némileg meglepő eredmény, hogy a fővárosi agglomerációban még egyáltalán nem észlelhetők a pozitív változás jelei, tehát úgy tűnik, ez a munkapiac késve reagál mind a pozitív, mind a negatív konjunkturális hullámzásokra.

A kedvező munkaerő-piaci változások közül kiemelendő, hogy az álláskeresők arányában végbemenő területi kiegyenlítődés tovább folytatódott, és ez immár az elmaradottabb kistérségekben tapasztalható javulásnak, nem pedig a kedvezőbb helyzetű országrészek visszaesésének köszönhető.

Bővebben >>>

2010. július 12.Kutatás
KKV Körkép (2010. április)

A tizenhetedik, 2010 áprilisában lefolytatott felmérés során - az üzleti helyzet alakulása mellett - a vállalkozásokat megkérdeztük az általuk tapasztalt késedelmes fizetés és az ebből adódó lánctartozás mértékéről, a pénzügyi válság rájuk gyakorolt hatásáról és internethasználatuk jellemzőiről is.

A legfrissebb becslések szerint 2010 első negyedévében tovább lassult a magyarországi GDP csökkenése. Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene 0,8 százalékkal mérséklődött 2009 azonos negyedévéhez képest, az előző negyedévhez képest pedig 0,9 százalékos GDP-emelkedés következett be. Ezek a jelek arra utalhatnak, hogy a magyar gazdaság - bár még mindig csökkenés jellemzi - hamarosan növekedni kezdhet.

A kedvezőbbé vált makrogazdasági helyzet a KKV-k konjunktúramutatóiban is tükröződik: 2010 első negyedévében valamennyi konjunktúraindex értéke tovább nőtt, vagyis a megelőző félévben bekövetkezett pozitív fordulat után továbbra is javulni látszik a kis-és közepes vállalkozások üzleti helyzete. A jelenlegi helyzet kedvező megítélése mellett a vállalkozások rövid távú várakozásai is pozitív irányban változtak, a várható létszámalakulás kivételével az összes mutató értéke nőtt. Mindezek következtében a KKV Konjunktúraindex értéke 2010 áprilisában tovább növekedett és immár jelentősen meghaladja a 2008 októberében mért értéket, vagyis a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság előtti szintet. A várakozások tekintetében az előző negyedévhez képest nőtt a vállalkozások véleményének heterogenitása: a Bizonytalansági Index értéke 0,39-re emelkedett.

A KKV-k körében komoly problémát okozó késedelmes fizetést vizsgálva a 2010. áprilisi adatokból kiderül, hogy a kis- és középvállalatok 42%-ával fordult elő legalább egyszer az elmúlt félévben, hogy késtek más vállalatokkal szembeni fizetési kötelezettségük kiegyenlítésével. Az adók és járulékok határidő utáni befizetése 2010 első negyedévében a vállalatok 10,7%-ával fordult elő.

Bővebben >>>

2010. július 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Nonprofit Kft. (GVI) 2009 márciusában és júniusában, valamint 2010 márciusában kérdőíves kutatást folytatott több mint 300 magyarországi vállalkozás körében, amelynek középpontjában a vállalatok üzleti helyzetének és a gazdasági válságra adott reakcióinak vizsgálata állt. A 2009. márciusi adatfelvételre a Kopint-Tárkival közösen és részben a HVG támogatása mellett került sor. A kutatás célja a gazdasági válság magyarországi hatásainak feltérképezése, valamint az e hatások kivédésére tett vállalati ellenlépések felmérése volt.

Az adatelemzés eredménye szerint a vállalatok üzleti helyzetét jellemző konjunktúramutató 2009 márciusa és júniusa között csak igen kis mértékben javult, 2010 márciusára viszont jóval erőteljesebb pozitív elmozdulást tapasztaltunk. A nagyobb létszámú vállalatok mindhárom kérdezési időpontban jobb üzleti helyzetről számoltak be, mint a kisebb cégek. A válság első kilenc hónapjában főként az exportáló vállalatok üzleti helyzete és kilátásai romlottak, 2010 márciusában viszont a nagyobb exporthányad már jobb konjunkturális helyzetet valószínűsített.

A kutatás során megvizsgáltuk azokat a válságkezelő intézkedéseket is, melyek segítségével a vállalkozások a válság rájuk gyakorolt negatív hatásait igyekeztek kivédeni. Az adatok azt mutatják, hogy a magyar vállalatok 2009 júniusára már általában kiválasztották az alkalmazandó intézkedéseket, és ezen a későbbiekben többnyire nem változtattak. Az exportáló vállalatok körében mindhárom időpontban magasabb volt az egyes alkalmazkodási lépéseket alkalmazó cégek aránya, mint a kizárólag hazai piacra termelők között. Az alapvetően jó konjunkturális helyzetű vállalatok a válság közepette is képesek voltak hosszabb távra szóló, stratégiai jellegű lépéseket tenni, valamint kormányzati forrásokat mozgósítani, és ezeket sikeresen alkalmazták a válság hatásainak kivédésére. A rosszabb üzleti helyzetben levő cégek – melyeknek a válság sok esetben a létét fenyegette – viszont általában a rövid távú termelés-visszafogás és költségcsökkentés révén tudtak leghatékonyabban védekezni a válság kedvezőtlen hatásai ellen.

Bővebben >>>

2010. június 1.Kutatás
Gazdaság Havi Tájékoztató

MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Nonprofit Kft. (GVI) 2009 márciusában és júniusában, valamint 2010 márciusában kérdőíves kutatást folytatott több mint 300 magyarországi vállalkozás körében, amelynek középpontjában a vállalatok üzleti helyzetének és a gazdasági válságra adott reakcióinak vizsgálata állt. A 2009. márciusi adatfelvételre a Kopint-Tárkival közösen és részben a HVG támogatása mellett került sor. A kutatás célja a gazdasági válság magyarországi hatásainak feltérképezése, valamint az e hatások kivédésére tett vállalati ellenlépések felmérése volt.

Az adatelemzés eredménye szerint a vállalatok üzleti helyzetét jellemző konjunktúramutató 2009 márciusa és júniusa között csak igen kis mértékben javult, 2010 márciusára viszont jóval erőteljesebb pozitív elmozdulást tapasztaltunk. A nagyobb létszámú vállalatok mindhárom kérdezési időpontban jobb üzleti helyzetről számoltak be, mint a kisebb cégek. A válság első kilenc hónapjában főként az exportáló vállalatok üzleti helyzete és kilátásai romlottak, 2010 márciusában viszont a nagyobb exporthányad már jobb konjunkturális helyzetet valószínűsített.

A kutatás során megvizsgáltuk azokat a válságkezelő intézkedéseket is, melyek segítségével a vállalkozások a válság rájuk gyakorolt negatív hatásait igyekeztek kivédeni. Az adatok azt mutatják, hogy a magyar vállalatok 2009 júniusára már általában kiválasztották az alkalmazandó intézkedéseket, és ezen a későbbiekben többnyire nem változtattak. Az exportáló vállalatok körében mindhárom időpontban magasabb volt az egyes alkalmazkodási lépéseket alkalmazó cégek aránya, mint a kizárólag hazai piacra termelők között. Az alapvetően jó konjunkturális helyzetű vállalatok a válság közepette is képesek voltak hosszabb távra szóló, stratégiai jellegű lépéseket tenni, valamint kormányzati forrásokat mozgósítani, és ezeket sikeresen alkalmazták a válság hatásainak kivédésére. A rosszabb üzleti helyzetben levő cégek – melyeknek a válság sok esetben a létét fenyegette – viszont általában a rövid távú termelés-visszafogás és költségcsökkentés révén tudtak leghatékonyabban védekezni a válság kedvezőtlen hatásai ellen.

Bővebben >>>

2010. május 5.Kutatás
KKV Körkép (2010. január)

A tizenhatodik, 2010 januárjában lefolytatott felmérés során – az üzleti helyzet alakulása mellett - a vállalkozásokat megkérdeztük az általuk tapasztalt késedelmes fizetés és az ebből adódó lánctartozás mértékéről és a pénzügyi válság rájuk gyakorolt hatásáról is.

2009. utolsó negyedévében minden jel arra utalt, hogy a magyar gazdaság - és ezen belül a kkv-szektor - kezd elmozdulni a válság okozta mélypontról. A GDP ebben az időszakban már csak 0,4 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, miközben az első három negyedévben még átlagban 1,6 százalékos volt a negyedéves recesszió, és 4 százalékkal mérséklődött 2008. negyedik negyedévéhez képest, pedig a harmadik negyedévben még 7,1 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kedvezőbbé vált makrogazdasági helyzet a kkv-k konjunktúramutatóiban is tükröződik: 2009. negyedik negyedévében valamennyi konjunktúraindex értéke nőtt, vagyis hosszú idő után pozitív fordulat történt a kis-és közepes vállalkozások üzleti helyzetében. A jelenlegi helyzet kedvező megítélése mellett a vállalkozások rövid távú várakozásai is pozitív irányban változtak, ebben az esetben is az összes mutató értéke nőtt. Mindezek következtében a KKV Konjunktúraindex értéke 2010 januárjában meghaladja a 2008 októberében mért értéket, vagyis a válság előtti szintre kapaszkodott vissza. A várakozások tekintetében az előző negyedévhez képest tovább mérséklődött a vállalkozások véleményének heterogenitása: a Bizonytalansági Index értéke ismét csökkent.

A megkérdezett vállalkozások körében 2009-ben átlagosan mindössze 1,9%-kal nőttek a bérek, azonban az idei évre tervezett béremelés ennél is mérsékeltebb lesz, a megkérdezett kkv-k terveik szerint átlagosan 1,6%-kal emelik a dolgozók bérét 2010-ben. Emellett a korábbi évekhez képest kevesebb cég kínál természetbeni juttatásokat dolgozóinak: 2010 januárjában a megkérdezett vállalatok 73%-a élt a béren felül adható természetbeni juttatások lehetőségével, mely arány 12 százalékponttal alacsonyabb a tavaly és tavalyelőtt mért értéknél. A csökkenés még szembetűnőbb, amikor a természetbeni juttatások mértékének változását vizsgáljuk.

2009-ben a cégek mindössze 10%-a növelte, 42%-a viszont csökkentette a természetbeni juttatások mértékét, közel felük pedig nem változtatott rajta. 2008-ban még 28%-uk emelte és csak 4%-a fogta vissza a természetbeni juttatásokat.

Bővebben >>>

2010. május 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

2010. áprilisában immár huszonötödik alkalommal került sor az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) vállalati konjunktúra-vizsgálatára, amely több mint 13.000 cég megkeresésével készül minden évben áprilisban és októberben, a területi kamarák közreműködésével. Ez a legkiterjedtebb, legtöbb céget felmérő vállalati konjunktúra-vizsgálat Magyarországon, és része az Eurochambres mintegy 14 millió vállalkozásra kiterjedő európai konjunktúra-vizsgálatának is. A megkeresett vállalkozások közül áprilisban 1640 cég vezetője töltötte ki kérdőívünket – vizsgálatunk ennyi vállalati vezető válaszain alapul.

A tavaly októberi eredmények után, melyek alsó fordulópontot jeleztek a magyar vállalkozások várakozásaiban, 2010 áprilisában jelentős mértékben felerősödött a korábbi pozitív tendencia és a GVI Konjunktúra Mutató értéke +14,8%-ra emelkedett. Bár a gazdasági válság hatása több részmutató esetében továbbra is megfigyelhető, a vállalatok jelentős részénél már nőtt a termelési volumen és a rendelésállomány, valamint javultak az üzleti várakozások. Tovább erősödött a várható munkaerő-kereslet és a beruházások várható alakulása terén is számottevő javulást mutatnak az adatok. A pozitív kép azonban korántsem egyértelmű: a GVI Bizonytalansági Mutató értéke jelentősen nőtt október óta, tehát a derűlátó vállalati várakozások mellett továbbra is jól érzékelhetően jelen vannak olyan vállalatok véleményei, amelyek kifejezetten rossz helyzetről számoltak be.

Bővebben >>>

2010. április 1.Kutatás
Gazdasági Havi Tájékoztató

A Figyelő, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) és a Volksbank Zrt. 2005 januárjában közös kutatást indított a kis- és közepes vállalkozások üzleti helyzetének és rövid távú kilátásainak feltárására, valamint az e cégcsoport üzleti helyzetét befolyásoló gazdasági és intézményi tényezők és hatások felmérésére. E vizsgálat során negyedévente összesen 300, a feldolgozóiparba, az építőiparba és a szolgáltatásokba sorolt céget keresünk fel, melyek reprezentálják a kis- és közepes cégek gazdasági teljesítményét és ágazati megoszlását.

2009 utolsó negyedévében minden jel arra utalt, hogy a magyar gazdaság – és ezen belül a kkv-szektor – kezd elmozdulni a válság okozta mélypontról. A GDP ebben az időszakban már csak 0,4 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, miközben az első három negyedévben még átlagban 1,6 százalékos volt a negyedéves recesszió. 2008 negyedik negyedévéhez képest pedig 4 százalékkal mérséklődött a bruttó hazai termék, holott a harmadik negyedévben még 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kedvezőbbé vált makrogazdasági helyzet a kkv-k konjunktúramutatóiban is tükröződik: 2009 negyedik negyedévében valamennyi konjunktúraindex értéke nőtt, vagyis hosszú idő után pozitív fordulat történt a kis-és közepes vállalkozások üzleti helyzetében. A jelenlegi helyzet kedvező megítélése mellett a vállalkozások rövid távú várakozásai is pozitív irányban változtak, ebben az esetben is nőtt minden mutató értéke. Mindezek következtében a KKV Konjunktúraindex értéke 2010 januárjában meghaladja a 2008 októberi értékét, vagyis a válság előtti szintre kapaszkodott vissza. A várakozások tekintetében az előző negyedévhez képest tovább mérséklődött a vállalkozások véleményének heterogenitása: a Bizonytalansági Index értéke ismét csökkent.

Bővebben >>>

2010. április 1.Kutatás
2010. áprilisi vállalati konjunktúra felvétel eredményei

2010. áprilisában huszonötödik alkalommal került sor az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) vállalati konjunktúra-vizsgálatára, amely több mint 13.000 cég megkeresésével készül minden évben áprilisban és októberben, a területi kamarák közreműködésével. A megkeresett vállalkozások közül ez alkalommal 1640 cég vezetője válaszolt a kérdésekre.

A magyar vállalkozások üzleti várakozásaiban 1998 óta minden eddiginél jelentősebb pozitív elmozdulás tanúi lehettünk az idei áprilisi felvétel során. A tavaly októberi felvétel után, amely alsó fordulópontot jelzett a magyar vállalkozások várakozásaiban, 2010. áprilisban folytatódott, sőt rendkívül mértékben felerősödött ez a pozitív tendencia. A tavaly októberi -9% után, 2010. áprilisban +14,8%-ra kapaszkodott a GVI Konjunktúra Mutató értéke.

Bővebben >>>

2010. március 28.Kutatás
A gazdasági válság földrajza (2008. október - 2010. január)

Mégis, milyen információk nyerhetők ki a munkanélküliségi adatokból a területi folyamatokra vonatkozóan? Meg lehet-e ragadni azokat a térségeket, ahol az utóbbi hónapokban a leginkább romlott a helyzet? Azt kell megállapítanunk, hogy nem tudunk kiemelni ilyen térségtípust: az alföldi, mezőgazdasági karakterű kistérségektől kezdve a nyugati országrész fejlettebb várostérségeiig mindenféle szerepel a legnagyobb növekményt felmutató kistérségek között. Jóval érdekesebbek azok a kistérségek, ahol kevéssé romlik a helyzet: a fővárosi agglomerációban, illetve nagyobb városokban a nyilvántartott álláskeresők száma csak nagyon enyhén növekedett. Talán ezek az első jelei a munkaerő-piaci folyamatok javulásának?

Bővebben >>>