Online adatbázisok
Hol tartunk a 2008-as válságban? - régiós összehasonlítás

Az ábra a 2008-ban kitört világgazdasági válság Magyarország, illetve a régió többi országának gazdaságára gyakorolt hatását hasonlítja össze egymással. Ennek indikátoraként a GDP negyedéves változását használja a válság kezdetéhez képest, az azóta eltelt negyedévekben.

A magyar gazdaság 2008-as válságból való kilábalásának adatai arra mutatnak, hogy Magyarországon a GDP sokkal később érte el a válság előtti szintet, mint Lengyelország, Szlovákia, Németország és Románia esetében. A másik fontos megfigyelés, ami az ábráról leolvasható, hogy a 2020. első félévében, a koronavírus-járvány hatására kialakuló gazdasági válság különösen súlyosan érintette a magyar gazdaságot. 2021-ben és 2022 első féléve folyamán azonban a magyar gazdaság a régió egyik leggyorsabb növekedési ütemét mutatta Szlovénia, Románia és Lengyelország mellett, a tavalyi év második felében azonban kis mértékű visszaesés történt, ami 2023 első félévében is folytatódott, bár a visszaesés üteme csökkent. Ennek következtében 2023. II. negyedévében Magyarországon a GDP 28%-kal magasabb szinten állt a 2008-as világválság előtti (2008. I. negyedév) helyzethez képest, míg Lengyelországban ez az adat 61%, Romániában 42%, Szlovákiában pedig 36% volt. Amellett tehát, hogy ezek az országok 2020. első félévében kisebb visszaesést szenvedtek el, ezen időszak alatt a lengyel, a román és a szlovák GDP növekedési üteme is magasabb volt a magyarénál.

Az ábra ötletét a tekintélyes brit gazdaságkutató intézet, a The National Institute of Economic and Social Research (NIESR) honlapja (www.niesr.ac.uk) inspirálta.